nem babrál rajtam már a kisgyerek,
kihűlt szenvedélye, s szűk sarokba vetve,
úgy fekszem ott régen, mint kit elfeledt.
kihűlt szenvedélye, s szűk sarokba vetve,
úgy fekszem ott régen, mint kit elfeledt.
Kivérzik a szalmabélű baba belsőm,
kancsalul néz szálra fűzött szemem,
a csavarozás sem tartotta fél karom.
Oly kár értem, ez az egész oly esztelen!
A varrás ruhám alatt mélyebbre hasadt,
nem véd már a remény, itt van a vég, igen:
a szép szavak már nem jutnak eszembe,
és csöndben megszakad a szívem..
1 megjegyzés:
Fullextrán hozzászólások:
Hozzászóló: katonabeci
(Ideje: 05-04-2020 @ 03:12 am)
Comment: Miért érezheti magát játékbabának Ma egy alkotó ember és vajh miért nem játszónak? Ez egy magvas -költői- kérdés.
Hozzászóló: zsoloo
(Ideje: 05-06-2020 @ 08:54 pm)
Comment: Nem olyan nehéz a válasz, mint elsőre tűnik. Csak ismerni kell hozzá személyes vonatkozásokat
Hozzászóló: a_leb
(Ideje: 05-09-2020 @ 08:59 pm)
Comment: Tetszett, ahogy absztrakcióvá fejlődött a vers, és úgy is vezetted ki, nem hoztad vissza, így bennem mélyebben hatott, mintha visszafordítottad volna. Azt gondolom, sokan érezhettünk már hasonlóan, ki ilyen, ki olyan okkal, de itt nekem az érzelmi veszteség magánya szólt erősen. Ettől a személyességtől, és nem utolsó sorban a gyermek-képtől, nagyon erősen meg tudott szólítani. Mindig örömmel olvaslak. aLéb
Megjegyzés küldése