Kocsikerék döccen, szikkadt az árnyas út
Kósza angyal őrzi lépteim hazáig;
El-elröppen csacskán, megérint, szárnya súg
Míg tűnődöm mélán, rajtam mulat, s játszik:
Tudja már, mi nékem később jut eszembe,
Tudja kérdésem is, s hogy nem hiszem válaszát
Kacagva dalolja, s rímet sző keresztbe,
Elkapja fonalam, mely felfelé vágyva száll…
Persze kitaláltam, nincs is, okoskodom
Elhessentem pajkos, vidám bizonyságát
Szigorúan suhint fürtjébe ostorom
De hát érzem! - mit tegyek? - csiklandozó szárnyát
Hiába a búsan körülrajzó zöld legyek
Ez itt több, mint az A jól látható világ,
Lám, a domb sem nyughat, amíg rajta van fölmegyek
Reng tőlem röhögve, s vele csomó virág
Mi lelt? Álmodom? Megszúrt útközbe' a Nap?
Elhágy jó eszem, vagy eddig voltam bolond?
Mire törtem, jó, vagy valami lemaradt?
„-Óh, igen, barátom! Csak mondd tovább, óh, mondd!”
…
S kocsikerék nyomán, az árnyas útra ült,
Hahotázva fordult onnan is a völgybe
Fuldokolva rúgott, tiport gazt, míg belül
Elfáradt derülni, csak csorgott arcán könnye
2005 06. 14.
1 megjegyzés:
Fullextra:
Hozzászóló: _zizike_
(Ideje: 2005-06-14 @ 13:31)
Comment: Gyönyörűen versbe szedett belső fájdalomról, a lélek fájdalmáról szól a versed, a dombra vetítve a harcot, mely benned dúl. Feladatunk itt megküzdeni magunkkal Zsoló, bár szívesen kacsintgatunk néha a hegy túloldala felé. Meglásd, majd csak elül a vihar, sa kocsiút mentén nyíló apró kis virágok mosolygó szemüket emelik Rád! :) zizike
Hozzászóló: Vigi
(Ideje: 2005-06-15 @ 19:26)
Comment: "Tégy engem, mint egy pecsétet a te szívedre, mint egy pecsétet a te karodra, mert erős a szerelem, mint a halál, kemény, mint a sír, a buzgó szerelem lángjai tűznek lángjai." Vajon bolondnak nevezhető-ea "bolond", és az ügyei viteléhez kellő belátási képességgel rendelkező ember mindig "épelmélyűnek minősíthető"? Üdvözlettel: vigi
Megjegyzés küldése