Itt éltem földeden, mint éhes gyomnövény
Nem sütött se nap rám, s nem cirógatott a szél
Fagyban álltam mozdulatlan, míg bent lobogott a tűz
Éji vihar törte száram, most fegyvered messze űz
Tenger fiat szültem kárba, sivár utad mellett
Gyökeremet hagytam oda, ha menni kellett…
Pedig hányszor hántottad kérgem sebes-fehérig
Mégsem kiáltottam, mikor lángom eloltottad félig
Azt hittem, ki úr, gazdag jóban is - kincsét féltve őrzi
A műben az alkotót, élőben létét dicséri
Nem tépi le, bár kár érte, megveti a hitvány gazt
És örömmel öntözi esővel kedvesét, az igazt
Vártam, már látom: reménytelen, hogy egyszer erre nézz
Féltem, késő lesz és a sötétben véletlen reám lépsz
Hiú virág! De nem leszek bolond, vagy mint egy gyerek
Ha el is dobtál, találok majd földet, hol gyökeret verek
