Most azt kérdik...

Most azt kérdik, álom-lepleimen túl
Mit teremnek csöndes hétköznapjaim,
A kés nekem is a szívembe szúr?
Vagy lebegek csupán képzelet szárnyain?

Van e két lábam, mely leér a földig,
Míg ajkam körül rímek párja játszik
Orrom néha nékem is a sárba törlik?
S a puszta emberből mennyi az, mi látszik?

Most azt kérdik, szól-e elhallgatva,
Mikor fáradtan fészkére száll e jómadár,
Vagy ketrecének meghúzódó rabja,
Kit az este éppúgy, mint mást, megtalál?

Tapodják-e szemem már a szarkalábak,
S barázdákat húznak incselkedő évek?
Ugyanúgy, mint rájuk, nehéz gondok várnak,
S hogyha megriaszt’nak, vajon én is félek?

Most azt kérdik, hogy e titkos dallam,
Honnan jő, és egyszer elfogy-e az érzés,
Miért fontos, hogy a hangot mindig halljam,
S hogy foglalkoztat-e még néhány kérdés?

Mikor szépet írok, gyakran könnyezem-e
Szorongatja szívem, ha érint az ihlet
S átkarolva betakar-e az éj leple?
És álmaim, ugye..., megírom mindet…?

2005-04-11


Szeretettel ajánlom Fata Morgana-nak, a "hétköznapi hang"-os hsz-ért