Ülök a szivárvány hídon
betelve színeivel,
s elmondani alig bírom…,
egyszerre velem múlt, jelen:
hány neved lett, óh, szerelem!
S én elidőzök mindjén,
kinél csak órákat vártam,
s kivel tíz évig egy volt ágyam,
mikor először táncba vittél,
nem tudtam, fájni fog nagyon,
s az érzések, rózsás ködök,
úgy illannak, nem örökök:
vége, mint hő lehelet havon.
Mégis: vágynám újra élni,
eleven ezer színét meséli
megsiratott minden tegnapom.
Ülök a szivárvány hídon,
színei máig igéznek,
s elmondani alig bírom…,
egyszerre velem múlt, jelen.
1 megjegyzés:
Mindenki végigmegy a bánat különböző fázisain..., de addig még jó, amíg a hídon ücsörögve, a múlt "színei máig igéznek", hogy betelni sem tudsz vele... csak ne igyekezz átmenni rajta.
Elücsörögtem veled itt kicsit.
Szeretettel: Vox
Megjegyzés küldése