Angyalszárnyaink

Itt reszketek egy hideg zugban
Szerelmünk hűs teteme mellett,
Arcomról fagyott könnycsepp koppan,
S gomolyg hófehér lehelet.

Köd borong át az erős rácson
Nem hittem, hogy ez lesz minékünk
Az első helyett utolsó karácsony,
Kik egyszer az égben éltünk.

Boldog felhő-réteken szaladva
Kéz a kézben ízlelve a lángot,
Gondtalan gyermekként kacagva
Elhagytuk mégis a világot.

Mikor hajnali pirkadatkor együtt
Levágtuk egymás angyalszárnyait,
Röptünk elvétve zuhantunk s lettünk
Páros magányunk hitvány foglyai.

2003.12.11. – 2004.04.24.

versekre versek - II.

Elmúlhat-e egyszer annak napja
Ki ily csodálatosan érti, s  hallja
S szívembe muzsikálja még
A természet lágy énekét?

Az útfélen apró nemzet térdel
Kis tücsök megrendülve néz fel
Nincs még itt az időd - szólja
Az árvácska is :-ne menj el!!-sikoltja

Szél szárítja könnyes kék szemét
S mozdul vele együtt mező és a rét
Meglásd, gyöngykoszorút fonnak
Ha egyszer majd eljön az a holnap



Kamarás Klára (Si)  Kis éji zene c. versére

Maradjunk meg, kérlek...

Ha nem érinthetlek, mégis látlak
És fellobban szívemben egy kósza láng
Mielőtt megsúgod nekem azt a „ talán”-t
Maradjunk meg, kérlek egymásnak

Ha már túl sokra törtek a vágyak
S eljátszottuk egymásnak minden dalunk
Mielőtt hazuggá lesz kimondott szavunk
Maradjunk meg, kérlek egymásnak

Ha égő csókom meggyújtja a szádat
És testünk követel, ágyat keresve
Mielőtt végleg ránk köszönt az este
Maradjunk meg, kérlek egymásnak

Ha vad szél hord tüzünkből szikrákat
És izzó gyönyör festené színesre
Mielőtt egyesülne kettőnk teste
Maradjunk meg, kérlek egymásnak

Űzetve

Csak űz, egyre hajt, menni-menni
A szerelmet nem lehet feledni,
Előtör újra száz alakban,
Váratlan vágyakban, szavakban.

Megkísértve Téged, bókolón,
Csókolva zabolátlan bohón.
Hiába mondom, hogy mentsd magad,
Mégis vágyom puha ajkadat.

Pirossal jelölt célkeresztben
Tilosba futva lesz a vesztem,
Rám köröznek sötét árnyak,
Vijjogó átok-madár szárnyak.

Lomhán sikló ölednek öble
Lágyan fojt elmúló örömbe,
Halál van töltött fegyveredben,
Elvérzem gyönyörű szemedben.

Börtönévek

Börtöncellám zárját régen rágja rozsda
Nehéz karpánt szorít, időtlen vert vasra
Kicsiny ablakából Hold szegélyét látom
Ők járnak kinn ott is, ugyanaz a három…

Áporodott priccsen lelkem nyögve görnyed
Nem mesebeliek: valódi’k a szörnyek
Éjszakánként kúsznak nyirkos falon végig
Vérszívó piócák; megmarnak derékig…

A vasízű láncot lázban fürösztöm
Kihunyóban van belül az életösztön,
Meghalt reményeim itt születnek újra
Még egyszer meggyötörve, mielőtt kimúlva

Keserű ürömöm hányadéka elönt
Hallom már készítik a bitót odafönt,
Hol egymástól hörgőn, fulladva búcsúzunk,
Folytatva tovább a pokoljáró utunk.

2002.10. - 2004.04.

Ligeti megálló

Mint kamasz indul az első randevúra
Feszülten figyel, s fehér minden ujja
Ahogy a trolibusszal a megállóhoz érve
Belenéz a leány mélytüzű szemébe

Szorítja a rudat, s közben mosolyog
Hevesen kalapál szíve, s dehogy nyugodt
Esetlen áll előtte, halkan, sután köszön
S a lány kedves arcán átsuhanó öröm

Nem hatol még leszegett szégyenlős szemébe
Viszonzott mosolyát sem veszi észre
És a lány vonja magához egy hirtelen csókkal
Leírni már nem lehet azt közönséges szókkal...