Hívogató

Elszenderedtél hát a meleg késő-őszi napon…
Utoljára mosoly játszott málnaszín ajkadon
Bátran indultál el megvetve halált, s álmokat
Talán felkelhetsz még, de tudtad, lehetsz áldozat,

Lehetsz pillangó, kit gyönge fuvallat elsodor,
Vagy egy hirtelen vihartól megtépázott csokor,
Mely engedelmesen hajtja elmúlásba fejét,
Kiszolgált kút-veder, ki letöltötte idejét…

Álmaid csillagok lettek, mi álmodjuk tovább
Elvitted magaddal messze aranyszín koronád…
…Kérve kérlek, ébredj! Kellenek azok a szavak!
Vagy ha némán is, de jöjj vissza, s mutasd meg magad!

Azt mondták: erős vagy, s a szíved élni akar-bír
Ha hallanád, most biztos elfutná arcodat a pír.
Kelj fel, várunk, legyél velünk, mint azelőtt, megint
Sátrad körül állunk, s hívunk, úgy hiszem, hogy mind


Naics-nak