Már naphosszat sírok és egy sort sem írok,
Könnyeim pusztító árvizek,
Már menni sem bírok, csak hangokat hívok,
S fáj, amit másnapra átviszek.
Előbb jön az álom, s látomásban látom
Szorongva vergődő lelkemet,
Nem is szólnak reám, mégis kitalálom,
Szélvihar felkavar, eltemet.
Menekülnék el-el, utolér a reggel,
Bíborszín lúdbőrző hajnalok,
Félelmeimmel a sápadt Nap is felkel,
Szerelmem, ne várj már, meghalok.
