Nincs több dolgom itt nélkületek,
Szükségetek sincs már énrám, lehet.
Hazamegyek hát a névtelen porba,
Vagy tűzzel égető, kín ízű pokolba.
Ez nem vers, skandálni való strófa,
Zsákútból nem tudok kijönni mióta.
Változni rest, erősnek gyenge lettem,
Az idő elmúlt, az ég bezárt felettem,
De legalább igaz, hű tükör a sor,
Vállalom, jellemem messze elsodort,
Némán éltem, vége sem lesz a dalnak,
Hisz úgysem volna, ki meghallgat!
Csak a világot hagyom el, mi elfeled,
Csak a csengőszót, mire reggel felkelek,
Csak társamnak választott hűséges párom,
Csak gyermekeim, kikre úgy vágyom!
Hazamegyek a csillagéjű, örök sehova,
Hol egyforma lesz mindig és a soha,
És mindegy, hogy sötét, vagy áradó fényözön,
Hogy lehettem, kik szerettetek, köszönöm.
