Hol ajkamra dermedne a fagyos gondolat,
Tisztán őrzött képet retinámra véve
Altatódalt súgna egy távoli vonat
Tisztán őrzött képet retinámra véve
Altatódalt súgna egy távoli vonat
Szikla lenne párnám és időtlen nézném
Mint növöget lassan mennyezetről jégcsap
Nyugton fekve nap nap után, heverészvén
Nem zavarna többé már semmilyen évszak
Messzi vágyom, néma, gondos tengermélybe
Elsüllyedni arcig ölelő iszapba
Hova nem hatol a felső világ fénye
Rábízva magamat a kíváncsi halakra
Betakarna fehér korall-fövenyével
Vigyázna, míg alszom, festve örök álmom
Lüktetőn áramló selymes zöld vizével
Míg az összes rejtett gyöngyöt megtalálom
Messzi vágyom, messzi, egek kék ködébe.
A felhők felett lakó, elhagyott űr-setét
Lenne lelkem végtelen, zárt menedéke
S a csillagok, rajt’ megannyi parány pecsét
Semmi oltalmazna fájó minden ellen
Testetlen lebegve a körülvevő Nincsben,
Míg, ahonnan jöttem, el nem felejtem
Szerelmem és álmom: minden drága kincsem
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése