..amit azon nyomban meg is bántam. [tessék nyugodtan visszaolvasni az előzményre] Nem a kiöntött lavór víz miatt, ami éppen akkor érte el a párkányom szintjét és onnan egyenesen az arcomba és ruházatomra freccsent, - ami, ahogy érzékeltem, már nem a csapvíz tisztaságával vetekedő valahányadik felmosásból származhatott – ez puszta véletlen volt és a három szinttel feljebb élő bizonyára nem számolt komolyan azzal a lehetőséggel, hogy épp akkor ott lesz valaki. Talán csak nehéznek találta elcipelni a vödröt a fürdőszobai lefolyóig... és bár F. agyán számtalan mentő körülmény átsuhant, nem volt kizárható az a tény sem, hogy a fenti lakót egyszerűen k@rvára nem érdekelte, hogy hova önti szennyesét.
De, mint mondtam, nem ez volt, amiért szinte azonnal visszahajtottam az ablaktáblákat. Az üdítőként várt levegővel olyan mértéktelen szmog és forróság tört be a helyiségbe, mely egy gyengébb idegrendszerű egyén esetében pánikrohamot idézett volna elő. A zárt ablak mögötti meditálás másik aspektusa, hogy kizárja a verbális szennyeződés lehetőségét, mely nem feltétlenül a százhúsz decibel feletti hangerősséget jelenti, de annak minősített stílusát is.
Ez pedig olyan esetben halmozottan előfordul, amikor egy jelzőlámpával nem szabályozott zsúfolt gyalogátkelőnél a gépkocsivezető a fék helyett a gázpedált igyekszik nyomni.
A forgalmi rendre vonatkozó vázolt körülmény, valamint, az, hogy a második emeleti szobaablak éppen erre a csomópontra fog nézni, valahogy elkerülte figyelmét, mikor F. ebbe a lakásba költözött. Talán ezért is volt inkább zárva az ablak az év tíz hónapjában.
F. nem szerette a konkrétumokat, élete relativitások függvényében telt. Persze bizonyos dolgokkal konkrétan is foglalkoznia kellett, mert a számlák nem fizették be magukat és a rávaló sem hullott alá az égből. Ezen felül a szükségek, mint a tápláléklánc kevésbé fontos tagjánál ugyanúgy jelentkeztek. Nem mondhatnánk, hogy túl nagy energiát fordított ezek igényes és harmonikus kielégítésére, inkább gyorsan túl lenni rajtuk, ez a szempont vezette, mely megnyilvánult mind étkezési, bevásárlási szokásaiban, műszaki cikkek iránti részvétlen közönye pedig már-már felháborító volt. Említettem, hogy televízióját szinte sosem kapcsolta be, mely ennek ellenére jól ellátta a funkcióját, ha nem is úgy, ahogy azt a normális háztartásokban megszoktuk. Képes volt inkább akkumulátort cserélni majdnem tíz éves mobiltelefonjában, minthogy új széria után nézzen, és ez még örömmel is töltötte el. A készülék a telefonáláson túl ugyan szinte semmi másra nem volt alkalmas, ellenben azokkal a hiper-szuper készülékekkel, amik e történet írásának pillanatában piaci forgalomban voltak, ám ez legkevésbé sem zavarta hősünket.
A materiális dolgok kívül rekedése sajátos módon spirituális fejlődését segítették elő és mivel gyakorlatilag elfogytak a fontos, életét alapjaiban átrendező emberi tényezők, így ez az irány látszott állandósulni.
Életének korábbi állomásairól származó emlékei azonban hullámgyűrűként a mai napig időnként gyönge fodrokat keltve verték fel a már állóvízként elkönyvelt életterét.
