2011. január 28., péntek

Múlt álmodó

Nem látsz - nem látlak, közel-messze
lábnyomodba olvad merengő tekintetem.
Csak a szél fújdogál közöttünk,
dalokat rezget a nyárfa haló levele,

pedig ott vagyok - ott vagy valahol,
elringatja széjjelhulló gondolataimat,
elsodorja habjaival az ősz színtengere.
Mezítelen maradok a kopár novemberre,

mint lassan elsüllyedő szép formájú kő,
melynek sima felületén márvány-erezett vonalak
kígyói szertefutnak, de körülölelnek.
Úgy emészti el világod - sötét világom.

Kezemben lágyan fészkelődik, készül a múlt,
akaratlan verdes gyönge szárnyacskája,
engedd, kérlek, fölnevelnem belőlem –neked.
Csőrében pálmaágat vigyen majd szemedre!

Te nem látsz – nem látlak én sem, mégis:
ott vagyunk az úton, tél süvít köröttünk,
jégbe fagyottan köröz egy fogoly,
s a hajnal vérszínével festi meg a háztetőket.

2007 körül

1 megjegyzés:

Zsolt Kormann írta...

Fullextrán hozzászólások:

Hozzászóló: szemilla
(Ideje: 01-29-2011 @ 09:04 pm)
Comment: szerintem a körülölel egybe van, de szép, mint mindig... 2007... nahát! akkor is volt élet?

Hozzászóló: zsoloo
(Ideje: 01-29-2011 @ 09:26 pm)
Comment: Sajnos igazad volt, mint már sokszor, az igekötős mivolt nem tűri a különírást. Javítottam, köszi!