Csend van – januári lelkek

Csend van, döbbenet, nincsenek szavak,

hős és áldozat egyként fekszik alul,
roncs felett madár száll, s keskeny füstszalag…
csak a hiány, az fáj kimondhatatlanul.

Csend van… - ezután mit mondhatnék nekik?
Kik mesgyéről szédültek életbe vissza,
s kiknek szemeit könny-fátyolok lepik?
Az angyalok éneke egyedül igaz és tiszta.

Csend van, az égbolt arrafelé most is ragyogó,
fellegekben miért nálunk támad bánat?
A januári lelkek árnya fehér lobogó,
s zászlóként bont didergő kabátszárnyat.

Csend van, súlyos, mégis: ajkam szólna,
pára mellé részvét hangját, s vigaszt lehell,
hogy oldódjék a zsibbadt, szörnyű óra,
elengedje menni, kinek menni kell.

Csend van otthon, de ez már másmilyen
sebeket idővel, s jó szóval gyógyító
véget ért, s kezdődik valami, úgy hiszem,
az út folytatódik, ha emléknek is ott marad a tó.


Szeretettel ajánlom a januári buszbaleset áldozatai emlékének, valamint hozzátartozóinak, barátainak, ismerőseinek, és mindenkinek, aki együtt érezve velük gondol.