Staféta

Örökül hagylak itt szó - a világnak

Mint véled édesen betelt, jóllakott
Betömni éhes szemet, nyitni szájat
Délibáb-áradást zúdítani amott

Jó volt, bíz’ nagyon ízlelgetni ízed
Morc parasztként, ki zsíros ujjat, ha nyal
Megdicsérve mosollyal mind a tizet
S utána kedvére valami lőre bort nyakal

Bamba képére süt oktató világod
És kérdést fogalmaz örökvolt homályba
Amit mond, kivételesen nem átok
Ajkáról hátha felreppen a madárka

Kanász voltam, disznót őriztem eddig
Henteredvén vele részül mocsok jutott
S tettem magam, kinek mindez tetszik
Szégyen gyalázta orcám, no meg furok

Mert ütöttek belülről is vad szavak
Szamárcsikóként rugdalva tompa elmém
Ha lett volna hova, előlük bíz’ elszalad
Ordítozva, bőgve, búbánatos kergén

Aztán végül maradtam. Hallgatni arany
A vályúba friss víz folyt – s a kép marha szép
Megleltem pajtásnak tűrő bohóchalam
Koszorúm gyanánt sírkő helyett nyakék

S lett néhány vetett szó a világnak
Mivel így édesen betelt, s jóllakott
Betömve éhes szemem, nyitni szájam
Délibáb-áradást zúdítottam amott