Éjfél

Éjfél közeleg; bánatom mára csendes partot ért
Tudom, elalszom nemsoká', s a holnap majd felejt
Álmok tengerén szelíden ringva nem lesz több miért
Magammal viszem dalom, mit szívem magába rejt

Bámulok elnézve messze a nyugvó város felett
Talán csak azt a ki nem mondott szót várom
Mit az elmúlt bölcsessége régen asztalomra tett
De akárhogy próbálom megfogni, nem találom

Temérdek írás fekszik kosaramba gyűrve;
Elrévedve tartom ujjaim közt a piros tollat
A csillagtalan sötét háttér előtt addig ülve
Míg az erdő lombja a gyárkéménnyel egybeolvad

Levél a kedvestől

Kinézel-e néha a régi ablakon?
Fáradt őszi nap süt már a domboldalon
Lassan foly' az árnyék a kiégett cserépen
Bedőlt vályog házfal vakít hófehéren

Alant homály borul a köd ülte völgyre
Pásztor puli előtt borjú ballag bőgve
Egyszerű kolomp lóg redőzött nyakában
Ez a legidősebb a legelésző nyájban

Odébb, ki vigyáz rá, nyurga parasztgyerek
Mentéje a botján, fején egy nagy föveg
Papírosba mélyed, olvas félhangosan
A tanító úrnak tetszene biztosan

Innen bár nem látni, sűrűn teleírva
Cirkalmas rajzolattal szántott az irka
Másodjára hangzik a sürgető hívójel
Tetszik, vagy nem tetszik a fiúnak menni kell

Terelik a jószágot esti nyugovóra
Mindegyik betotyog a megszokott ólba
Kidönti az asszony az itató vályút
Reggel majd frisset önt, s szalmát hint alájuk

Jóllakott a kutya, álmosan bólogat
Pislogva figyeli az állva alvó lovat
Feljött már a hold is, csillagos az éjjel
Csak a fiú küzd álmatlan a gyötrő szenvedéllyel