Alvó vidék

Ébredned kell, hajnal hangja von,
kiszolgáltatva fekszel havon,
csontjaidon a húsod kemény,
messze a tavasz, hosszú e tél.

Csapdába ejtett a varázsszó,
mert nincsen elég ennivaló,
újság abrosznak az asztalon,
megtévesztettek téged nagyon!

Hiszel, félsz, mitől nem kellene,
mély csönd van, nem állhatsz ellene,
mert törvény e bénító varázs,
alszol megvett vidék, dalra vársz.

Még mi tudható, azt nem tudod,
gálya a részed, s gyaláz furok,
és pénzedért jön megvédeni,
ki mosolyogva nyakad szegi.

Jaj, nehéz lesz így, aludj vidék,
a hajnal neked óh, messze még,
talán bölcsebb századok jönnek,
és lesz, ki megtöri a csöndet.

***

Míg csönd van, hangosan ünnepel
és a győztes majd földre teper
mindent, mi szólni mer, ellenáll;
ez a küzdelem nem volt egál

Azért írok

Azért írok csak tovább:
tudd, még nem szép a strófa,
mert ha megállnék,
már tökéletes volna.

Sírj hát velem, fogd fejed,
hogy helyére kerüljön
elvétett vessző, ékezet.

Azért írok csak tovább,
hogy ízleld a szót velem,
mert írni jó nagyon,
olyan, mint a szerelem.

Hogyha szerettél, tudod
fontosabb, hogy kimondd, mint
hogy hol vannak hangsúlyok

Azért írok csak tovább,
hogy a versben rend legyen,
mert szolgálni vágylak
kedves Olvasó, s a szerelem

két sor közt úgy hajlik át,
mint hajolnak nádszálak,
mikor szellő old pántlikát