Mit számít!

Valóban szívem rejtekéről, e vers onnan félve szakad
Nem járja át a mívesség, s nem tudja, hogy mit szabad
Nem készül most gondos szóval, csak mi éppen észbe jut
Számolni és skandálni kár: a sorok vége égbe fut

Ha verejtékszag is belengi, hogy mily kedves, nem tudod
Mikor hajnal csak Őérte lélek-kútból dúdolok
Elábrándoz, megfog lénye, szája sarkán egy mosoly
Huncutul megrándul arca, szeme mégis oly komoly

És ha kérded, hogy születtem? Múzsa ő, vagy álomkép?
Szabad lelkem úgy kacagja: nem mindegy, ha álomszép?
Írj hát bátran, költő-társam, nem törődve senkivel
Aki érti, issza szódat az némán is rád figyel!