Fecske az éjben

Szólnál, ha lehetne,
ha a fejfád felett
nem csapna kis szelet
egy eltévedt fecske.

Volt, hogy szóltál szépen,
s erővel, ha kellett,
szörnyű haraggal a
Magyar nép nevében.

Verseid felszállnak
csillagtalan égig,
harcoltál mindvégig:
Válasza imáknak.

Zászlódon szabadság,
s szívedben szerelem:
„e kettő kell nekem”,
hű ezért maradtál.

Talán van más erény,
talán nincs más semmi,
s a Földet jobbá tenni
elég e szenvedély.

Talán a rab tudja,
míly' kín a szolgaság,
és kárhozott apát,
hív szabadság útja,

de nincs szó, mit várva
ne nyílna férfiszív,
ha kokárda virít
a börtön ablakába’.

Halálban vár tested,
szavad máig tanít.
Elvetted jussod, mit
leltél, s nem kerested.

S bár heved sírba vitt,
idő zár magába;
tudja minden árva:
neveden nem fakít.

Ha van valami szép
ezen a világon,
a nyíló virágok
és "A téli esték". 

(Petőfi Sándor születésének 199. évfordulójára)