Az ember

Én csak ember lettem, vétkes, esendő

Szózuhatagokra ennyit mondhatok
S bár orcámra nem terült még kendő,
Ha nem élhetek szómban, halott vagyok.

Viseltem szégyenemet bőröm alatt,
S hordtam koronámat, amint kellett.
Reméltem: megélem, bírom, amim maradt,
Hűségben ébredek asszonyom mellett.

Mentem egyedül, s szerető társsal
Hogy bitangtól távol vigyen utam,
S bitanggá ne legyek, azt kívántam,
Mikor ott állok majd a kapuban.

Kenyeret enni, Istent áldva érte,
Szomjúzni a patak kristályvizét
S ha faggatnak, mondani: miért ne?
Termővé téve minden árva bibét.

Ember vagyok, látod? Vétkes, esendő
Kinek élni sürgős, egy perce drága
De olyan is, mint a kósza felhő
Melyet tovafú a szél az égről hiába.

2006-12-20