Az Élő Magyar Líra Csarnoka „Magyar tavasz” címmel versenyt írt ki.
Legalább nyolcsoros, magyar alexandrinusban írt műveket vártak
A sorok képlete: U — | U — | U — | | U — | U — | U —
költeményem – a pályázat 3. helyezettje:
Szövétnek ég-e még? Marad magyar kiút?
Ki küzd ma sorsokért? Szabad szívekbe kút...
Ahonnan én jövék, a fán madárdal él,
de lásd, csak álmokat veszít a holnapért,
ki hátrahagyva ég. Feléledő szavát
nem adja bárkinek. Milyen bolond a száj!
Remények éltek és maradt a hit velünk.
Hazám, Te, úgy szeretsz, hogy árva kedvesünk
se tudna jobban így szeretni. Jaj, hazám,
veresre fest a szín, szavam halott talán.
De tán' nem. Általad van élet, egy, mesés,
ki hallja versem, óh, ne mondja: tévedés!
És ez volt az eredeti első "kefe-levonat":
Szövétnek ég-e még? Marad magyar kiút?
Ki küzd ma sorsokért? Szabad szívekbe kút.
Ahonnan én jövök, talán madárdal él,
de lásd, csak álmokat veszít a holnapért,
ki hátrahagyva szép szavát
nem adja bárkinek ki. Mily’ bolond szabály!
Remények éltek és maradt a hit velünk.
Hazám, hej, úgy szeretlek, árva kedvesünk
se tudna jobban így szeretni. Óh, hazám,
veresre festi színeid szavam talán.
De tán' nem. És hiába kész a megvetés,
ki hallja versem, óh, ne mondja: tévedés!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése