Várlak...

Feldúlnak kétségek, még érzed: nem tudod

Elhagyni a várost, nehéz súly, vonszolod
Hordozod a múltad, mint hegedt, mély sebet
Látom vívódásod, s kíváncsi gyermeked,

Amint elindul most, tovább visz egy álmot
Neki könnyebb lesz tán, s vele megpróbálod
Lábad itt megvetni új életet kezdve
Romló bérházak közt, szülőföldtől messze

Jőjj, ne félj e várost birtokodba venni
A falak hűvösek még, de úgy fognak szeretni
Nem szeretett már rég bizony mondom senki
Ahogy megölelve két karomban lenni

Megleled nyugalmad, s a mosolyt szemedben
Bízom benne nagyon, hogy azt én lelem meg
Hevünknek hullámát borítva a télre
Várlak, kedves párom, holnap itt vagy végre!



Emlékszel? mielőtt megérkeztél...