Partjára állok hát, s az éledő világnak
Kicsiny, pihés szál’it ujjammal köszöntöm
Meghajolva térden cirógatva döntöm,
Mint hajlítja szellő a mező kalászait
Láthatatlan csókol, bontva szárnyait
Most kedvemre való e tavaszt zsongó nóta
Gémberedett, zsibbadt karom télvég óta
Először ropogva kinyújtóztathatom
Kérges, cserzett bőröm érinti-akarom
Eljátszik a vén nap pajkosan kezemmel
Kihajt domboldalba, érzem, mennem kell
Most nyílnak ki szépen a kerti virágok
Lángsugarú nyaram, míg te reád várok,
Zöld ágat hajt nyárfád az ablak előtt.
S ki ifjú szívem tüzét lobbantani jött
Itt ül az ölemben, fejét simogatom
A holnap szavát még csendben ringatom
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése