Lélekmadár

Ne kérdezd, miért lett, s merre tart az út,
Milyen messzi van az elveszített város,
S ki régi vizet járja, biztos partra jut?
Evezni húz a váll, ismer tölgy, s gyertyános.
Mély, fekete hullámban tűnik el a sodor,
Eltévedt madár fönn; keres, kőröz, szálldos.

Nem tudom, hol, merre vár bozót, vagy bokor,
S mikor megérkezem sötét, vagy világos
Lesz-e, s lesz-e ott, ki karjaimba omol?
(Egy asszony a parton naplementét nézve,
Kezében emlékként száradt virágcsokor.)
S visszatér-e, mint a méhek mézes lépre,
Szerelmes májusnak csillagfényes násza?
Az idő múlását már nem veszem észre…

Mécses gyúl egy halászkunyhó ablakára,
Imbolygó pontként úszik sápadt fénye,
Hullámok hátán hogy hintál a lángja,
Csónakomból látom, s megfogni nem tudom.
Csönd van -, vihar a füzest most nem cibálja,
Égre szállna, de csak fellobogva búsong.

Mily madár a lélek, hogy nem leli hazáját?
Víz és ég közt bolyong úttalan tévúton,
Csőrével visszamar, hogyha hívón szánják,
Esetlen csap szárnya, vijjog, kárál, kurjong.
Odafönn sötét űr, fagy dermeszti szárnyát,
Ne kérdezd, hová száll, s merre tart az útja,
Keresi csalóka bíbor szivárványát,
Csillag után kapkod vad vágyaktól dúlva.