Letészem a lantot, megpihen az álmom
Többé nem jő reggel, hogy ereje átjárjon
Egyedül marad a papír és az irka
Megőrizve múltként, és magába szívva
Utolsó reményem, végső kiáltásom
Ecsetjét siratja így a fakó vászon
Kiömlött tintáját a felborult üvegcse
Elveszett kedvesét az egynyári fecske
Holnap nélkülem megy tovább a villamos
Csendes eső könnye egy arcot sárba mos
Elborítja szívem a néma áradás
Hiányom nem tölti be többé senki más
Letészem a lantot, megpihen az álmom
Többé nem jő reggel, hogy ereje átjárjon
De a játszótéren susognak a fák
Hallgatva a hinták gyermekzsivaját
