Éj

Elaludt ajkadon a málnaszín pillekönnyű csend.
Még mondtad-mondtad volna, édesen csicseregve,
De mellemre borult kis fejed, s egyszerre elpihent,
Álom-párnára hajlón, titkos mosolyban feledve,

Hogy mily boldog vagy és mennyire jó, ha veled vagyok…
Annyi mindent akartál mondani még, sok kedveset,
De a súlyos paplan elnyelte nyújtózó sóhajod;
Azt est finoman szőtt hálója Rád hullva meglepett

Így fekszel, mozdulatlan, koronádon átsüt a Hold
Tej-sűrű csermelye elömlik, mind mélyebbre ringat
Elhiszed, hogy ágaid nőnek, s hogy derekad fa volt,
S mindig égre nyíltál, örülve kicsiny szirmaidnak

Elsimítok egy tincset: madárka száll lombod közé
Míg hintáztatod szelíden, arcodon napfény ragyog.
De érzelmed dús esője már levélkéd öntözé
Pedig csak egy könnycsepp csillant, igézve pár csillagot

Nézlek, derengő pontjuk hajad szálain imbolyog
Mint reszket a fagyöngyre fészkelő madárka lába
Álmod merre visz? Révbe ér-e, vagy talán kódorog,
Tegnap kalandját ízleli, vagy szokott ösvényét járja?

Néma a kívül és a benn, csupa bársony-hallgatás
Az óra tikk-takkol egyedül, és lassan átszüreml’
Parány hasadékán bújik, s új hajnal keres lakást,
Ajkadon még alszik a málnaszín pillekönnyű csend…

2005-09-14