Mióta is? Már nem tudom,
mert elfáradtam számolni a
nélküled-éveket..
Az emlék elmosódik lassan,
szőkeséged szürke fátyollá lesz,
csak a didergés marad...
Most érnél olyanná, mint voltam:
első szerelemmel bajlódna
vérző kis szíved,
Talán verset farigcsálnál, elsőt
és ábrándosan kémlelnéd
a feslő kék eget
Óh, nem, nem engedhetlek el,
hordozlak, míg nagy leszel,
kölykömként, hátamon
Mert sok álmodni valód van,
s jegyeznem azt bizony
nekem kevés időm!
Hallgasd kincsem, az évek
szelíd suhanását szépen,
s jutalmul őket megkapod!
Én a csendességet hallgatom,
oly sok lett belőle itthon:
körüljár, néz és vár…
Mintha mondaná: elfáradtál,
az éveket számolni késő,
jöjj, hív gyermeked!
