Picurka-versek 23. – Picurka 19. †

Apák és lányok tánca Most lányként képzellek el, ki csupa szív, s tárt kebel, ahogy jössz, felém szaladsz, egy réten át, s puszit adsz. Máskor megülsz ölembe', huncut mosollyal, szembe, alig kell hinni téged, de mégis könnyel ébred, mikor napod észbe jut: a múlt, csillagos tejút. Ha tudnád, gyötrő képek ezek, ha felidézlek, blúzod oly tiszta, fehér, mint kő koporsófedél, melyre kismadárka száll, csőrében szál fű, s halál. Tizenkilenc éve már, elporladt a mesevár, s szöszke hajad a szélben, miért nem, óh, miért nem simíthattam arcodon? Minden, minden ócska lom! Távol már szemed gyöngye, elaludtál örökre, de majd eljön őszidő, fodros szoknyát szédítő, s egyszer felkérlek táncra, kísérje halkan hárfa!

Apák és fiak titka Most fiamnak nevezlek. Nem tudom, mivé lesznek elhullt szerelmes évek, csak tegnapból idézek, és a szünet egyre több. Kismadár a ház fölött elreppen úgy sietve, miképp eljő az este. Eljő a búcsúzás is, és ez nem puszta frázis, hanem kísértő való, mint tudod, a hintaló, melyet végleg bezártak. De az emlékek várnak, melyeket megtagadva elvész életünk magva. Én tizenkilenc éve borzadva nézek vérre, tűrt örökség ez, teher, amely férfivé nevel. Fiak és apák titka, történetük beissza rút halál, s megtört élet. Csak hallgass velem kérlek most, amíg múlik a köd, mert múlt, jövő összeköt.