re: Átokszóra

Lépteid nyomán a fű nem hajt ki többé
És az árnyas emlék szóbokrot nem terem
De a kérdés, amely nem vál immár köddé
Sötét alagútba ért, s a végén gyötrelem!

Földszagú és nyirkos halált lehell ajkad
Ősi legendákat kever egy bőrös szárny
Átkodat kimondtad, hát nehogy viszont halljad
Napvilágnál látsszon a gyűlölködő száj

Szerethet-e vajon, ki gonosz szókkal illet
S keserű csalódást elfedez ítélet ?
Koporsóba téve jót, rosszat és mindent,
Mi egykor miénk volt. A halottá lett élet,

Lehullott levél, mely mérgezve a fától
Sáros avarrá lesz, talán termőfölddé...
Egyszer elszakadva e gyűlöletes mától
Elcsillapszik szíved, és merengő csönddé,

Halk könnyekké válik, szelíd koszorúján;
Eltemetett álmok sírhalmára rózsa,
S kerül gyertyaszál is elkísérve útján
Emlékezni fogsz majd az utolsó szóra