És mi reánk egyszer végső jelet írnak
Angyalszárnyú csendes hófehér kezek,
Rajtam leszel kincsem, szerelmem, Te illat,
Utoljára kezem Érted nyújtom, s hívlak,
S megőrizlek Téged, mint egy gyöngyszemet.
Ha az a tűz, amit vágy-reszketve gyújtok,
Melyet nagy viharok soha el nem fújtok,
Utolszor lobbantja fel hunyó nyelveit:
Ott leszel, és akkor csak Te hozzád bújok,
Ha elmúlsz is te Minden: ajkaidba hullok
És együtt hallgatjuk majd a lélek csendjeit...
