Vonaton talán vagy úton,
mérföldekre szürke házak.
Zakatol fejemben a szó,
hallgassak hát vagy kiáltsak?
Jól tudom, ki ordít, őrült,
de a csönd is lassan megöl,
ötven évet vártam, hátha
hazugságváram összedől.
Börtönömnek hű lakója
vagyok, mint asztalban fiók,
mégis szédítve kergetnek
valósnak hitt illúziók.
Nem én teremtettem őket:
lettek köröttem mindenütt,
csupán idő kérdése, hogy
végül melyik, mi visszaüt.
A vár áll, sötét, s oly makacs,
ködből és homályból való,
fala áthatolhatatlan,
és sűrűn beszőtte a pók.
Az úton tovább haladnék,
pedig valami szorongat,
rendetlen vernek ritmusok,
és belül harangok kongnak.
Hallgassak hát vagy kiáltsak?
Zakatol fejemben a szó,
mérföldekre szürke házak,
és sínekre szitál a hó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése