Alkonyati csöndet szitál szemfedőre
Május-hívogató, deres léptű álma
Itt van hát, tudja jól, talán mindhiába
Szelíden borzolja haját esti szellő,
Vajon kire rég várt, késik még vagy eljő?
Szíve sziklazátonyára futott a gondolat:
Megtörvén csendesült el ott az indulat
Befelé figyel most, a régiekre gondol,
Elsüllyedt időt mer kútfenék iszapból
Sárgult gyöngy az emlék, ujjai közt pereg
Kopott fakó képről leányarc ránevet
Távoli tavaszok reményteli álma
Elmúlt visszavonhatatlan, elhervadt virága
Por lepi az utat, nincs ki járjon rajta
Kósza szél a labdacsot céltalanul hajtja
2001.10.19 - 2005. 06. 17.
