2006. március 19., vasárnap

Ars poetica

Gyorsan, mint kinek félelme drága
S szorongatja egyre a régi rossz cipő
Csalogató-hívón, kedvesen becézve
Hajszolván unszolva, mert fogy-fogy az idő:

Én csak úgy írom egymás alá a sorokat,
Fennkölt, nemes cél nem vezet
Egymás alá gyűlnek hűlő vércseppjeim
Egyszerűen, s nincs rajt’ fölös ékezet

Szavam kihullott mind, árván belőlem
Kinccsé gyűlik-e majd, mint cseppnyi tó?
Nem tudhatom. Hitemre felelhet majd
Az égi úr, a Lelkeket Megnyitó

Tompán kong már, messziről, másé
Hogyha hamisan, hát legyen megbocsátás
Ha nem lett több szavaknál a vers
Ha néma maradt, hiába a kiáltás

Elvégezve függ fenn, ars e poetica
Az időn túl egyetlenné szűkül a félelem:
Elmondtam-e neked, miért jöttem ide?
Haszonra, vagy hiába éltem le életem?


2006-03-19

1 megjegyzés:

Zsolt Kormann írta...


Fullextrán hozzászólások:

Hozzászóló: prayer
(Ideje: 03-20-2006 @ 07:35 am)
Comment: Ha egymás alá csak ilyen sorokat írsz, és semmi mást nem csinálsz, már nem éltél hiába!

Hozzászóló: Fata_Morgana
(Ideje: 03-20-2006 @ 09:55 am)
Comment: Az élet nem hiábavaló, senkié sem. Szerintem a vers nem lehet az első, attól függetlenül "összehozhat" embereket, vigasztalhat, taníthat, ettől kap értelmet. Lehetsz sikeres, elismert, de a legfontosabb, hogy boldog légy! Tetszett a versed, mint általában!