Éj-tenger palástján

Éj-tenger palástján megállva, meztelen
Hívlak szárny-leszegve, némán, szép kedvesem.
Lenn, végtelen mélyben, ékszerként, alattam
Csillámok játszanak bíborszín hajadban.

Látlak, merre jársz: szivárvány-szövedéked
Behálózza lelkem, mint arany a kéket.
Álmodom, emléked ringatja hű karom,
Ölelő mosolyod, jól tudod: akarom.

Visszhangzón hull széttört édes nevetésed,
Mint tükör-termen át szívemre szálló kések,
Fájó szilánkokra hasítva tudatom,
Nevess mégis, nevess: hangod a jutalom.

Nem tartóztathat már az elfelejtett ég,
Fogságodban vagyok, rabul ejtett rég
Szerelmes íriszed fekete bogára:
Hajnalcsillag ékes fénysugaras párja…

Éj-tenger palástján megállva, meztelen
Hívlak szárny-leszegve, némán, szép kedvesem.
Eljövök Tehozzád csendben minden este,
Emlékezni Reád, s mindig eltemetve.