Húsvét - feltámadásos verzió

Takarodjatok ki
szentelt templomomból,
mind, ti hitvány árusok!
Kiket áron nem lehetett
megvétetni földről,
balga öröm’tökben
tavaszt hívogattok,
szikkadt Baált idézve,
s szórt ezüst pénzetek
elárult titeket.


Én vagyok a tavasz,
ti piros tojást festő,
nyulas lidérc arcú,
locsoló versikéket
kántáló, gügyögő
megtévedt szellemek!
Én a rügyfakasztó,
a termékeny áradó,
föld sója és íze, melyért
a természet remeg!


Én vagyok az eső,
mely szívetekre boldog,
örök életet önt,
ki plántál jó reményt,
s kiírt gaz előítéletet.
Nem cselvetés gyanánt,
érettetek lettem:
első Húsvét voltam
minden húsvét előtt,
s utoljára ismét eljövök!


Ébredjen fel testem,
mert alszik ez a világ,
s tudni nem akarja
szólott rendelésemet!
Szép meséket hallgat,
inkább hazugságokra ül,
disznó szárnyon repked,
s tapsikol csalásnak,
mélybe veszni hagyja
szent dicsőségemet.


Térjetek házamba,
szentelt templomomba!
Mind, ki hallja szómat,
s hinni is akarja a
megtett ígéretet,
mert ki hallja szómat,
s járva azt cselekszi,
szentelt templomom lesz,
bánatát feledve
háza örökre eggyé lesz velem!

Más vagyok

Fázom itt, zavar van, így ülök zavarban;

elhittem, mert kimondtad: kis butus,

pedig én balról jobbra pont úgy kavartam

azt a rám bízott fazéknyi leves-húst,

mint mutattad harminchét napja nekem.

Hideg a szó, nem simogat, mint máskor,

amit tudtam eddig, már bizonytalan,

görcs feszít, nem vagy itt, úgy hiányzol

dobol, dobol a csend, s furcsa dallama van,

jöhetnél már, hogy enni adj, s megbocsáss!

Rossz egyedül… Előre-hátra billen székem,

tudod, hogy szeretlek, mint anyját a gyermek,

mások miért nem szeretnek,.. miért nem?

És hogy az a más levest hogyan keverget,

okos, vagy sem, tudd meg, hogy nem érdekel!

Mert az iskolában, ott is furcsán néznek,

ha mondom egyből mennyi száznyolcszor huszonhat.

Hogy honnan? Honnan tudnám a miértet?

Utánaszámolnak, s hümmögnek utólag,

csak a tanár néni mosolyog, s ért meg.

Csak a szürke pocsolyák, mit számon tartok,

mert piszkosak, s mélyük kiszámíthatatlan,

tervem van rá, hogy kikerüljem akárhogy,

s mégis szeretem az esőt a szabadban,

hátra vetett fejjel hogy hull arcomra..

Más vagyok, mondják nekem a sokan-mások,

de én csak azt tudom, hogy én milyen vagyok,

higgy bennem, s e hitre majd jól vigyázok,

mikor nagy esők jönnek, csak neked adok

olyan szivárványos szép, csíkos esernyőt!

2019. 04. 20.

 

Versfolyam - 20.

Törjön ismét utat halott zsurlók között

s száradt füvek ölén áradjon el magom:

mint hosszú éjek végén vakító fénysugár

írj falra, földre, új hasadó hajnalon!

Reszkess, te soknevű, elbujkáló homály,

fecskét csellel falnak vető setét gonosz,

már ablakod bezúzva, s ajtódat döngetem,

Cihával, s fosztott tollal hiába loholsz!

Elgáncsollak látod, s úsztat folyóvizem,

szétterül, s eloszlik, arannyá lesz hajad,

képed, mint ázott veréb, oly reménytelen,

Mi szült, s dédelgetett, reggelre megtagad.

Nézd hát folyóm, ez, mi élettel teli!

Hátán bárkát hintál, s a kishalat áthajló

verssoron is hívja, játszani engedi,

hidam felette egy lábnyomnyi srég padló.

2019. 04. 08.

 

Versfolyam - Törjön ismét utat...

Törjön ismét utat halott zsurlók között
s száradt füvek ölén áradjon el magom:
mint hosszú éjek végén vakító fénysugár
írj falra, földre új, hasadó hajnalon!

Reszkess, te soknevű, elbújkáló homály,
fecskét csellel falnak vető setét gonosz,
már ablakod bezúzva, s ajtódat döngetem,
Cihával, s fosztott tollal hiába loholsz!

Elgáncsollak látod, s úsztat folyóvizem,
szétterül, s eloszlik, arannyá lesz hajad,
képed, mint ázott veréb, oly reménytelen,
Mi szült, s dédelgetett, reggelre megtagad

Nézd hát folyóm, ez, mi élettel, s jóval teli!
Hátán bárkát hintál, s a kishalat áthajló
verssoron is hívja, játszani engedi,
hidam felette egy lábnyomnyi srég padló

Számvetés

Lassan húsz éve már, hogy
harmincegy is múltam;
bolyongva bolygó holdam
e pont körül kering.
Új évezredre várva,
fiatalon, s bódultan:
e távlat múltba, messze ring.

Hová igyekszik a
mindent tudni vágyó
lélekkel sebzett értelem?
Legyőzni a meddő
ágyra járó árnyat,
mely folyton közszereplő
egy eljátszott életen?

Inkább csak mélázom.
Mellékesen szólva,
hogy hová lett a cél,
és ki az idióta,
hogy veszni hagyja
pár ócska nem-is-dallamért
azt, ki megsiratja - őt?

De már mindegy mi
volt akkor, s mi volt előbb,
okokra mutató balga érvek
belső vívódások
és végső miértek
szánalmas csatája
rám hajtja úgyis a szemfedőt.

Nem érted, mit írok,
habár miattad is szűköl
e párszor hétsoros,
s mire mérgem hatna,
bevérzel a tűtől,
mely fertőzött volt,
és sajnos koszos.

Lassan húsz éve már
kering fejemben egy
fájó újrakezdés.
Átkozott már asszony,
(meg is haltam érte,
ma már nem haragszom,
legyen jószerencsés,)

átka joggal szállt fejemre..
tavaszt idéző szirmok
nekem pillangók, míg másnak
csapatnyi hajszolt lepke
mik hálóba fogatva
gombtű fején végzik,
egyszóval a tavasz kikészít!

Életem deléről ennyit,
nagy érzések dúltak,
mind emlékbe fulladt,
nem szépíti őket a kor,
sebet idő nem enyhít,
pedig milyen jó lenne,
hogyha nem lennék lator.

Legalább magamnak
hihetnék egyszer-egyszer,
ha már hitetni tudtam,
s megszakadt miattam
sok kedves, gyönge lélek.
Ha fölém is magasodsz,
homokdűneként temetsz el!

Gondolkodom még
egy hiteles folytatáson
hol eljövő a jövő
és nem síromat ásom,
a múlt meg békén megpihen,
szívem előre tekintve
holnaptól el nem szorul.

Látod, pont jókor élek,
lassan húsz éve már
megtalál a kéretlen ítélet,
de hát mit várjak?
naponta, keserűn
vagy magamon kacagva,
köszöntlek, óh, XXI. század!