Évek teltek újra, s hazajött a vándor,
elfogytak az álmok, a színek és a holnap,
partra ülve fürkész úszó égi tábort,
sűrű nádas fölé ősz füzek hajolnak.
Egyszer volt egy dallam, édes és szédítő,
hangjaiba belé reszketett a szívem,
egyek voltunk ketten: szerelmes férfi-nő,
hullámok színén úsztunk habos gyöngy-vízen.
Tóba fúlt a patak, s elszálltak remények,
halott, kietlen lett az éltető föld
és mégis kedves, visszajöttem érted
veled hallgatni; öled békés öböl
Folyamunk időtlen, játékkal van teli,
mi tudjuk titkát, hogy híd alatt surranó
kis csónakunkat melyik parthoz kötheti
fonódó ujjunk, ha folyamunk árad, óh!
Évek várják ismét, itt marad a vándor,
míg álmokat, színeket, holnapot megleli,
addig partra ülve fürkész úszó égi tábort,
s hogy hullámzik a mezőn a hajas tengeri...
2019. május 19., vasárnap
2019. május 15., szerda
A vízparton, újra ott
Te még tudod,
milyen volt a sodrás
a mélybe húzó örvény,
sötét és hirtelen,
mikor szavunkat
vágyak szaggatták belőlünk:
élet volt, kezdet, s vég,
s közöttük szerelem!
Te még ott
voltál
a viharzó
parton velem.
Színes
ábrándokba csókolt
veszélyes
perceink
szikra
-parázsként szálltak
tábortűz
körül
és az éjjel
mézíze
lelkeinkbe sóhajtva
lehellt
Te még
emlékszel
a partra, hol
elárvult hitek
ketté nyílt víz
felett
szűkölve haldokoltak,
s nem
vártunk több
könnyes,
páros holnapot
vesztegelve
sárga,
csorgó csillagfényben
Te még ma is
őrzöd talán
az egykor
féltve
táplált lángot,
amit szelek
téptek,
s oltották
óceánok,
mit
felvittél magas,
hófödte
bércre,
múltunkat
eképp megkísértve
Te még
tudod,
hogy ma is
várlak?
Emléked
szaggatva
ma is húz az
örvény;
tiszta
szemed fénye
az enyémben
megpihen,
s az álomból
kitörvén
újra ott
vagy a viharzó parton velem
2019.05.15.
2019. május 12., vasárnap
Felvert erdő ölén
Meghalunk mi mind,
Felvert erdő ölén
zúg, zúg, s csendesül
a morajló lomblevél.
Belül madár rikolt.
Utolsó fellángolás.
Aztán kihuny az értelem.
Leltárt készíteni
nem ér rá jövőre.
Ma szólok, ma még józanul,
a világ oly éles,
és mélyzöld ma nekem.
Szavak jönnek szótlanul.
A tűnődő ablakszemek
most engem figyelnek.
Elfáradt kétségek közt
oly éber, s tiszta agy
nem szemlél, s méreget,
csak tudja várva némán
az elkövetkezendő,
az elkerülhetetlen végzetet.
De mondd csak mit remélsz,
miben hittél mióta
felnőve küzdöttél,
s mikor menni kell
lesz-e számvetés?
Mikor szerelmed, drága
élted itt hagyod, vajon
valakit érdekelni fog, hogy
meghalunk mi mind,
s odalesznek dolgos
álmodozva megélt,
s rideg hétköznapjaink?
2019. 05. 12.
s odalesznek dolgos
álmodozva megélt,
s rideg hétköznapjaink.
álmodozva megélt,
s rideg hétköznapjaink.
Felvert erdő ölén
zúg, zúg, s csendesül
a morajló lomblevél.
Belül madár rikolt.
Utolsó fellángolás.
Aztán kihuny az értelem.
Leltárt készíteni
nem ér rá jövőre.
Ma szólok, ma még józanul,
a világ oly éles,
és mélyzöld ma nekem.
Szavak jönnek szótlanul.
A tűnődő ablakszemek
most engem figyelnek.
Elfáradt kétségek közt
oly éber, s tiszta agy
nem szemlél, s méreget,
csak tudja várva némán
az elkövetkezendő,
az elkerülhetetlen végzetet.
De mondd csak mit remélsz,
miben hittél mióta
felnőve küzdöttél,
s mikor menni kell
lesz-e számvetés?
Mikor szerelmed, drága
élted itt hagyod, vajon
valakit érdekelni fog, hogy
meghalunk mi mind,
s odalesznek dolgos
álmodozva megélt,
s rideg hétköznapjaink?
2019. 05. 12.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)