A folyó, ím, zabolátlan, szabad
S új életet ad rügyfakasztón
Merre csak fektében elhalad
Táplálva árad szerte szét
Bólint ismerős kakasszón
Csalitos, vadon rétekbe gázlón
Bejárja azok finom szövetét
Mint a ló, felhorkan gát előtt
Prüszköl és nyihogva tapodja
Nekifeszül félelmetes sodra
Ami gyengébb őnálánál
Bizony, állva nem marad
De megőrzi álmainál jobban
Az ivadékból kifejlett halat
Alant aztán hidak várják újra
Cseréptetős falvak, városok
S bár a kövekkel kirakott
Rakpartokon túlra nem tekint
Érzi mérgük, s űzi számos ok
Szeretné - s nem bírja – letenni
Bűzös mocsadékuk, s a habot
Estére párás ködök hevernek reája
Kisértetként benne fennakadt fa mozog
Egy kifordult tönk gyökerére mászva
Mégis továbbúszott véle a halott
Oszló, püffedt arca kajánul vigyorog
A partot kémleli segítségért, hátha
Szegedig kifogja egy varsa, vagy horog
Szótlan temetni, csak tenni, mi a dolga
Forró nyárban megjönni éltetőn
Egyedül meredni a sápadt Holdra
S marhacsordát itatni szomjas délelőtt
Így volt ez, s lesz minden holnapon
Míg kútágas áll fényes delelőn
A folyó folyjék mindig, úgy legyen dalom!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése