Mondd meg!

Vagyok mérgező tőr, szívbe fájdalomnak

Lepett könnyet csaló, beismerő mondat
Hosszú, csalódott perc, jégbe fagyott jelen
Hogy öklöddel sírva fordulnál ellenem?

Vagyok keserű íz, felejteni való
Melyet csak részegség ártó bora olt
Meggyűlölni vágyott simuló érintés
Támasztalan holnap, kezedbe a kés…?

Vagy

Vagyok neked karod, mely álomba ringat
Zsongó, édes raja lepke-álmaidnak
Nyelvre cseppenő méz, mit bódulat követ
Szemed szivárványát összeszövő szövet?

Vagyok hajnalsugár, amely álmot széleszt
Ébredező pillán csókos lehelést tesz
Csiklandozó nyelvű melegség-zuhatag
Fénnyel söpörve le borongós éj-utad?

Vagyok csillag bolygód árva horizontján
Építgetvén reményt, félelmet lebontván
Mely a zenitig feljebb-feljebb halad
S azután is vissza-visszatekint, magadra nem hagy?

Vagyok pihés csibe szelíd tenyeredben
Darát csipegetve óvó szeretetben
Ki a délutánnal hamarján elpihen
Ki vagyok én - mondd meg - vagy mondd meg, ki nem?