Didergő lélek hív téged, langy napsütés
A fagyos föld bezárta sok pajkos sugarad
Meztelen ajkakon csak lehelet maradt
Kipattintva jövendő álmoknak rügyét
Bundás, fehér nyuszik…, hogy fáznak lábaik!
Riadt gombszemükben a félelem táncol-
Láthatatlan lenni, takarva egy fától-
Túlélni a telet, ennyik csak vágyaik…
Áll a vérfarkas is, áldozatát várva
Résnyi, szűk szemében tompa a gyűlölet
Érzi az illatot, de nyomot nem követ
Orr-likán csak lassan gőzölög a pára
Megdermedve időz, mozdulni nem tud, s mer
Lélek tükör-fénye cikázik a jégen
Sarkcsillagra néz fel révült reménységben…
... Bújj el kicsiny, pelyhes, szelíd élet, bújj el!
1 megjegyzés:
Fullextra
Hozzászóló: Fata_Morgana
(Ideje: 12-07-2004 @ 06:39 pm)
Comment: Nagyon szeretem ezt a fajta rímképlelet, ráadásul a képek annyira hatásosak, hogy beleborzongtam a hidegbe :) Tetszik a versed Zsoló, mint általában.
Hozzászóló: csingi
(Ideje: 12-07-2004 @ 09:13 pm)
Comment: Meseszerű, de valójában inkább allegorikusnak érzem. A nyuszik és a "pelyhes"... nekem a pehelyről, pihéről inkább a toll ugrik be, de a puhapehely finomság és az ártatlan fiatal lét így is érzékelhető. Kedves és hangulatos vers.
Hozzászóló: Árvai,Emil
(Ideje: 12-09-2004 @ 07:16 pm)
Comment: Szép vers. Szinte látjuk... izgulunk...
Hozzászóló: csizi
(Ideje: 12-10-2004 @ 08:09 am)
Comment: Tetszik nekem is nagyon, dideregtem.
Megjegyzés küldése