Mit is mondhatnék a legszebb,
Szerelmesen súgott vallomásra?
Kevés az, hogy: nagyon tetszett,
Eztán vonatunk minden állomásra
Fusson be együtt, s úgy pihegjük
Egymásnak: Veled akarom tovább,
Hisz teljes, s végleges szerelmünk,
És repít Hozzád szüntelen a vágy:
Csillagom légy éjjel, őrizz reggelig,
Napomként süss mindig lelkem egén
Míg a napok, órák, percek engedik,
Legyél gyöngyvirágom, és szememben fény...
Mit is mondhatnék? Hisz tisztább
Szavad az áttetsző patakvíznél,
Csobogó, hűs kincsét ajkim’ isszák
S oly fáradt tagomnak, mint a friss szél,
Mely fodrozva hajam, simogatón ölel.
Szemhéjamra csókolja üde tavaszát,
Bódítón hozva a méz illatát közel,
Ha nyitom, puhán harapdálva szám
Lusta nyelvemmel játssz’ s kőröz izgatón
Hogy álmodni sem merek többet…
De tested fölém hajlik, beléremeg valóm
S mosolyom mosolyodban fürödhet
Mit is mondhatnék? – elfogytak
A szavak árnyékokká lettek,
Amint forró tenyeredbe fogtad,
S testem elpihent melletted
Csendben nyújtózva mormoló
Örökkévaló csillagfényedet
Szeretet-paplanba burkoló
Elveszett-megtalált éveket
Birtokba véve számlálgatnom
S félkönyéken eltűnődve nézni:
Íme közelemben itt van az az asszony,
Kivel eztán mindig együtt fogok élni
