Emlék-titkok

Dolgozik az idő, láthatatlan keze
Parány öltésekkel, féltőn varrja be
Szövőszékén a múlt tűnő selyme hull,
Emlékekké foszló darabjait alul

Összetűzi lágyan, hogyha érte jő
Kíváncsi tündérlábakon a jövő,
Szót hintsen ámult, csacsogó bájára,
S első cseppként pottyanjon ruhájára

Felnőtt könnye magját elvetve titkon,
Melyet még nem láthatott, mikor itthon
Anyácska köténye sarkával törölte,
S szeméből a bánat csalogatta csöndbe’

Egy régi édes dallam hangját hallva.
De ez a kis tündér hallani akarja
Kettőnk helyett mindent követelve tudni,
És előle többé nem lehet eldugni...