a hideg léget hőjével metszve el,
eresz alján tiszta vízcsepp csillant,
a tavasz táncát így kezdte el.
S gyöngyök hulltak bámész kőre,
hol fagy volt az úr még előbb,
a zsurlók sóhajtván várva jobb időre,
álmukba a déli nap, ím így beleszőtt.
Kiterjedt a harmat és a pára,
piciny burkokat pattantva fel,
még csak a jövendő vágy-virága
készült érni, mint méhben a teher
És folytatva nászát üzent a Nap
hévséggel tekintve a didergő Földre,
a hóember fején megbillent a kalap,
pendülve ébredt a kinn felejtett bögre
Dombtetőről szerte patakok indultak útnak,
s mintha minden mozdulni akart volna,
az erdőszélre megállva őzsuták tolultak,
tekintetük olyan volt, mintha angyal szólna
Ablak nyílott a tájra, csak e jelre várt:
kidugta álmos fejét egy cserepes virág,
a Tél menekült, árnyékba bújt, ellenállt,
s varázsütésre nyüzsögni kezdett a világ.
2013-03-15
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése