Szürke esőben, térdig romban, szemétben,
Újabb tíz év, mit elhagyva nem éltem,
Hova visz céltalan e nincs kiút?
Kiütött, sötét lámpák aszfaltszegélynek,
Minek vannak, ha kókadva nem égnek?
És minek megyek egyáltalán - a sehova?
Vihartalan szitál egyre, monoton keveredve
Leszegett, ősz-szürke, kopár fejemre,
Messze sikló-csattanó járműzajjal.
S nem tudom, miért, és hol vagyok közben,
Felhők csak, se Hold, se csillag fölöttem,
Esik egyre, magányos-végtelenül.
