Mikor utoljára találkoztunk, nem voltál
Nem voltál enyém már, nem több egy asszonynál
Csak néztelek, néztelek
Kínosan feszengve, bűnös vallomást tett
Ahogy számra vettem, neved káromlás lett
Meghalt szívem, szíved
Ajkadra, ahogy hangtalan kimondta: Te…
Emlékszem arcodra, könnyfátyol vonta be
És vége, vége lett
Döntés volt, mily bolond, ha rágondolok
Akkor nem-szeretni kellett, s szívem zokog
Hogy így hagytam, elhagytalak
S törékeny lépted tegnapba tűnt előlem
Szerelmed igéit álmaimba szőttem
S szétfoszlott reggelre mind-mind
S nem játszhatok buta, édes szavainkkal
Többé nem énekelhetek úgy, dalainkkal
A csöndet föl nem-nem verhetem!
Ha távol lettél, ha elválaszt is este
Nincs erő, hogy a szív szerelmed felejtse
Nincs, nincs nyugalom
Kinyílik utánad vágyón pitypang-szirmom
Hogy a Naptól elfordulni sose bírjon
Olyanná, olyanná tettél
Bolyongok messzire, olykor múltba látok
Menteni indulok süllyedő világod
Égő-feledett Atlantiszunk
Megérintem azt a láthatatlan falat
Keresem perceink, s amint feléd halad
Tenyerem tenyereddé, csókom csókoddá simul
