Volt egy kis világunk, összetört; hazug csónak.
Hiába ringtak képzelt álmaink, az utolsó szónak
Mégis így kellett, keserű ürömbe fúlva halni
Messze mentünk, nem lehet csókkal áthidalni
Az égre festett csillagpor-cukormáz lehullt
Most kezed borzadva hajad ragacsába nyúl
És által szegezed, mint furcsa, beteg bogarat
Már biztonságban vagy: a tárló üveg alatt
Férge nem fertőz, kellékké szelídül a szertárban
Éhes hüllő, ki csontig emésztett, s elenyészett, láttam:
Gyöngyszíved vágott hasadékot, lélek-faló falán
S partra vonsz’ va magát kimúlt, hogy túléljed, Te lány!
Új remények várnak, indulj, szíved tiszta ismét
Kívánom, gyógyuljon, hogy kivesse azt a tüskét
A dűne pora lábad nyomán szélre kapva szálljon
És feltámadva lelked a zenére újra rátaláljon
2004
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése