Te nem mehetsz be…

Te nem mehetsz be…
Szemeddel kémleld csak az édes gyönge határt
Hol kövér, zsíros föld gazdag lombot érlel
Szusszan, ellegelész, s nyugodni tér a barom
Benn-szülötte nem fél; Isten elé térdel
Csak lásd, így akarom

Furulyaszó ring a köddel vont völgy ölén
Kézi szőttesükkel bíbel’ nek asszonyok
Vágyón dúdolásznak, hazavárva kedvest
Kinek könnyű teher vállain a robot

Te nem mehetsz be…
Nézd őt, a szerelmest! Házában nem hal gyermek
Körülfutják, ha jön, a kíváncsi lábak
Vadvirágokból szedett csókillatú csokrom
Rejti barna háta, s elkerüli bánat:
Nem tudja ostorom

Mikor éj lep mindent, kijő, megáll, felnéz
Összeköti rajjá a sok pont-csillagot
Nyugodt jövőt gondol, múltra dőlve hallgat
Övé a mindenség, s arcán a Hold ragyog

Te nem mehetsz be…
Béklyód a csend, vigyáz, halál ölelget mohón
Csontjaidból rak tüzet az átutazó
Majd porrá lesz az is, széjjelszórja szél vakon
Hogy nem marad belőle semmi mutató
Hát lásd, így akarom

Őrizd a pusztát, mert másnak adtam azt ott
Üvölts fel farkasként jeges téli éjre
S hiába számold meg hontalan napjaid
Amíg elérsz utad vágyott legvégére