Tükör

Nyár-kemencében a Föld, izzad, fuldokol,
Felhőkkel bajlódik, meglódul, megáll a szél
Konzervdobozába zárt szöcskenyájnyi pokol
Remény vesztve tikkad, feltekintve azért

Ropogósra sül, mint éretlen gesztenye
Elmebaj gőzeit forralja már benne
S kétségessé lesz, hogy elbír több terhet-e
Vagy térdre kényszerül-e az ember, mert gyenge?

Tornyosul, vihart szülne, vajúdik az ég
Tompa villámlások távol fénye ijeszt
Magasban mélyek nyílnak, mint seb-szakadék
Eresztékein szivárgó ködre néz fel: mi ez?

Mert korán van, álma barlangokban szunnyad
Értelme kezdeti, s kicsiny, mint gyermeké
Bőrök redőibe, s rettent asszonyához bújhat
Ordítása a vadon nyugalmát felveré

S vajon, ma embere, ha kinézel ablakon
Tudod-e mi vár rád ég alatt, odakinn?
Mi az, mit biztosan tudsz, s hiszel vakon
Hová bújsz el, amikor félsz, hogy oka sincs?

Nyár-kemencében ma is izzad, fuldokol,
Felhőkkel bajlódik, meglódul, megáll a szél
Konzervdobozodba zárt szöcskenyájnyi pokol
Remény vesztve tikkadsz, feltekintve azért

Ropogósra sülsz, mint éretlen gesztenye
Elmebaj-gőzt forral szintúgy benned agy
S kétségessé lesz, hogy elbírsz több terhet-e
Vagy térdre kényszerülsz-e, mert gyenge vagy?