Beton-dzsungel vers

Most mondd, mivé lett?

Hol vannak a pillangók, egymást kergető
Gyermeki-szép, reményteli álmok,
Zászlót lobogózó megmászott hegytetők
S ti, kik egymásnak pirultan kiabáltok?

Sárgás, kiégett gyep szegélyezi a parkot
Magasra nőtt a dudva, s a csalán
A por viszket, s száraz felhőket alkot
Szemetet sodor sakkozók asztalán

Elhagyottan nyikorg’, a hinta rozsdáll
Gőzölög az aszfalt ráncos, öreg arca
Víz a csapból kifolyt, hiába mosd’ nál
Félbe hagyva gyógyul egy csatorna varja

S az utca ásít, házfalai egymásra dőlnek
Szabadon hömpölyög, megnyaldos a hőség
Az ember törmeléke borítja a földet
Betonba fojtva néz a gazdátlan felelősség

Ablakain sivár gaz virít, megül a magány
Haldokol, levegőért kap fuldokló rabja
Bizonyossággá rögzült az ifjonti talány
Dzsungelébe veszett régen, s már nem siratja

Most mondd, mivé lett!
Hol vannak a pillangók, egymást kergető
Gyermeki-szép, reményteli álmok,
Zászlót lobogózó megmászott hegytetők
S ti, kik egymásnak pirultan kiabáltok?

2006-06-26

A mélyből - a fájdalmaknak

A mély – csönd, kikutathatatlan fekete

A ’ nem’ járja át elveszett pitvarát
Hova nem juthat el ellenség, barát
S nem kérdezik, hogy: jönni lehet-e?

A mély – tó, hínáros, benőtt felszínű
Dúlt park őrzi kastéllyal, komoran
Mint a setét ég éjjelen, óh, olyan
Szerető, karddal átütött szívű

A mély – hűs, hűséges, árnyas temető
Holtak fölött élőknek dala rebben
S nem fázik alant sem hidegben
Kinek földből készült örök tető

2006-06-07