Víz mellett

Mély volt a gödör, és mászni rest a rossz
Lefelé indult hát, keresni a gonoszt
Magas volt az ég, és messze szárnyaló
Megoldásnak tetszett tükrében a bányató

Két lépés annak is, ki mondja: úszni tud
Felhevült testéért néma sírba jut
Nincs kérdés, nincs válasz, csak fuldokló remény
Buborékok jönnek, s lehúz már a mély

De jó, hogy…

Tékozló éjszakák, szikkadó hajnalok
Hány fáradt és gyűrött arcon viszont látlak…
Ember-ivó kocsmák, savanyú, rossz borok
Megannyi kiáltó bűzös néma párlat

Motyogásba fúló harsány kedvű nóta
Hunyorogva újabb cigarettára gyújt
S hiába kérdenéd, nem tudja mióta
Mindig részeg és sír, és hányva jő a múlt

Csak fekszem közöttük, utca mocska ölel
Ágyékomon nyirkos meleg árad széjjel
Néha egy borotvált, friss arc hajol közel
Undorral szagolva nemtörődöm-képpel

De jó, hogy az álmok is tévednek néha
S nem eszmél azonnal a felhős gondolat
Számban keserű ízt édesítő léha-
Tegnap még zamatos-, bomló gyümölcs rohad

Versfolyam - Köpenyet terítek...

Köpenyet terítek sebesült lábadhoz
Ha ragasztó kell, hozok törött szárnyadhoz
Hányszor, de hányszor megmart már az üres
Fejemet rázva nem tudtam, hogy mi lesz

Megállt fenn a tenger, sója szomjan hagyott
Messze volt, kezemmel nem értem el csillagot
Elhagytál remény, s szemem pusztába nézett
Igába fáradtam, hogy már nem is vérzett

Csak tétlen sodródott az idő folyamán
Egykedvű partjain nem hajtott csak csalán
Lélek-csónakom kifosztva hánykolódott
Óh, mennyire tehetetlen és csalódott

Fényvesztett emberré buktam a mennyekből
Karom úgy emelném: repülni, egyszer föl!
Mert itt vagyok, s megadnék mindent, csak szárnyam
Az eget hasíthassa, s hogy újra vágyjam...

(SAT-nak, 2004. 08.22.)

Te vagy...!

Te vagy...!
Ha bánat messze földre hajt,
És lábam elveszít talajt,
Te vagy, ki visszahoz...

Te vagy...!
Álmom földjén az a jel
Melyre, ha reggel eljő, kel
Te vagy, édesem...

Te vagy...!
Kinek szól szerelmes dal
És jöhet bármilyen vihar
Te vagy, s leszel nekem...

Álmodom…

Álmodom, Róla…
Messzi éveket
Kerget homlokránc
Tél volt,… tévedek?

Csendesült mosoly
Játszott az ajkán
Oly sejtelmesen.
Tűnődtem Tanján

Nem bátortalan,
Egyszerű lány ma;
Néva városa
Magába zárta

Termek hűs köve
Léptén visszhangoz
Mégis szomorú
Várja, hátha hoz

Valamit Neki
De csak titokban:
(Nem illik ilyet)
Hangosan dobban

Szíve, s könnye hull
Egy levél jönne
Szó, vigasztaló,
Vajh’ hová öntse

Érzése árad
Hogy majd meghasad
Hiába citált
Csitító szavak

Már nem használnak:
Leomlott a vár
Szél cibál zászlót
S viharban a táj…

Egyszer majd...

Álmodom, Róla…
Messzi éveket
Kerget homlokránc
Tél volt,..tévedek?

Csendesült mosoly
Játszott az ajkán
Oly sejtelmesen.
Tűnődtem Tanján

Nem bátortalan,
Egyszerű lány ma;
Néva városa
Magába zárta

Termek hűs köve
Léptén visszhangoz,
Mégis szomorú
Várja, hátha hoz

Valamit Neki
De csak titokban:
(Nem illik ilyet)
Hangosan dobban

Szíve, s könnye hull
Egy levél jönne
Szó, vigasztaló,
Vajh’ hová öntse

Érzése árad
Hogy majd meghasad
Hiába citált
Csitító szavak

Már nem használnak:
Leomlott a vár
Szél cibál zászlót
S viharban a táj…

Anyegin válasza

Ne sírjon, kedves, érző Larin-lányka!
Nékem, míg élek, már Tatjana marad,
Kit őriz könnyeknek fagyott gyöngyű árja,
Ahogy a sok elmúlt, de csodás pillanat…

Ezerszer újraéltem téli napjaink,
S korán gyászba fordult, elvetélt búcsúnk,
Mikor vágyaim meghaltak, s partra vitt.
Reménytelenül, de célra törve úsztunk

Sorsunknak eljövő ár-apálya ellen.
Hogy ragyogott minden a zöld víztükörben
Holdfényes, gyönyörű-kegyetlen éjen!
Bocsátva csók nélkül, utoljára, törten…

Első volt Ön végig, ma már nem egyetlen:
Betömni vágytam a lélek-vágta sebét,
Feledni akartam, s nem tudtam, egyet nem:
A két, szűzen szép, sejtelmes szemét.

Talán nem is ő az, ez egy más Jevgenyij,
Ki ma felnéz Önre - lehetne vigaszom -
Talán szívének egyszer ismét versben ír,
S tavasza élteti majd hervadt tavaszom

versfolyam 4.

… hiszen, ha mi elmúlt, eltemetkezhetne,

Hogyha minden bánat hullámsírba veszne,
S csendesen sodorna parttalan a folyó,
Felszínén lebegni: az volna a jó!

Feledve, s nevetve, kibontva lányhajat,
Nézni, amint parton kacagva elszalad,
Felhőket kémlelni nap ellen, magasból,
Hallgatni a távolt, honnét halk harang szól…

Feküdni a fűben, szájban szalmaszállal,
Vércse röptén függve, ahogy tova szárnyal,
Nem gondolni vissza, csak a szebb jövőre
Mily bolond az ember, ha elhagyja őre.

Versfolyam - Hiszen, ha mi elmúlt...

Hiszen, ha mi elmúlt, eltemetkezhetne
Hogyha minden bánat hullámsírba veszne
S csendesen sodorna parttalan a folyó
Felszínén lebegni: az volna a jó

Feledve, s nevetve, kibontva lányhajat
Nézni, amint a parton kacagva szalad
Felhőket kémlelni nap ellen, magasból
Hallgatni a távolt, honnét halk harang szól

Feküdni a fűben szájban szalma szállal
Vércse röptén függve, ahogy tova szárnyal
Nem gondolni vissza, csak a szebb jövőre
Mily bolond az ember, ha elhagyja őre

versfolyam 3.

Csak állt, messze nézőn…

A parton, s végtelenné lőn.
Áradást vélt a szikkadt
Mederben, hol együtt ittak

Egykor szomjas vadak
Zsákmányukkal, s madarak
Köröztek az égben
Egy jelre, a végre készen.

Emlékek tolultak, törve
Talán akkor lábadt könnybe,
Vagy később, ki tudja?
Nem vitt tovább útja

Nézte, nézte a víz fodrát
Mely csak csalfa homokhát
Volt. Múlt. Emlékként pergő,
Élete egén tovaszálló felhő…

Versfolyam - Csak állt...

Csak állt, messze nézőn…
A parton, s végtelenné lőn…
Áradást vélt a szikkadt
Mederben, hol együtt ittak

Egykor szomjas vadak
Zsákmányukkal, s madarak
Köröztek az égben
Egy jelre, a végre készen.

Emlékek tolultak, törve
Talán akkor lábadt könnybe
Vagy később, ki tudja?
Nem vitt tovább útja

Nézte, nézte a víz fodrát
Mely csak csalfa homokhát,
Volt. Múlt. Emlékként pergő,
Élete egén tovaszálló felhő

Versfolyam - A folyó örök...

A folyó örök, vize visszatér
Ha úgy látszik is: elapadt
Vagy jeget csalt tetejére tél
Egy csöppnyi azért marad

Mindig benne, vagy ha más nem
Emlékezve hűvös illatára
Reátekint két fáradt, párás szem
Egy vándor a parton állva...

Csak szavak...

Csak szavak, óh, szavak:
Elmondják, hogy ki vagy,
Hazug csók, hazug szók,
Nyílvesszők, utolsók...

Miért, mondd, miért kell
Eltépni a fátylat?
A percek, elkísértek:
Nem mondtad, hogy fájnak

Benned élt, nem ereszt
Valakire várva…
Egyszer volt, S már nem lesz
Hol nem volt bogárka

Csak szavak, óh, szavak:
Szivárvány álmokat
Igazán és szépre
Ők festik az égre

Elbújhatsz előlük
Nem kell, hogy higgy nekik
Szíved szabad tőlük
S repülni engedik

Ha vadásznak Reád,
Csak őrködj felettük
De sebeznek, vigyázz!
Mert ők élő betűk.

Tűnődöm

Elnézem, tűnődöm, hogy a holnapok,
S a boldog szerelem, amit kapok
Egymást ölelik várva-vágyva
Elborít hangod, és hajad sátra

Meleg takaróként hull rám, illatos,
Elveszek Benned, s csókod visszahoz
Meztelen tapad gyöngyöző bőrünk
Eggyé válva dombjaink és völgyünk

Csillagod ragyog álmos fejem felett
Simogatsz és csókolsz, kettőnk helyett
Őrződ lángunk, virrasztó szívedben
Álmom, mint csónak ring vizedben.

Táncra, bábjaim!

Táncra, bábjaim!
Múltat idéz esztelen
Megannyi emlék:

Sikoltó alkony
A kedves pillantással
Most szépen megfér

Játsszuk hát, amit
Játszani nem lehetett
Csak könnyel szőni

Álmok! Jöjjetek!
Felszínre, süllyedt idő!
Szívbe tépjetek

Szerelmeimre!
Áldomásom megigyam:
Sok gyönyörű nő...

Húzz tust zenekar!
Hisz mind halott: megöltem
S most rám jő a vég

Mi lesz, ha...?

"Mi lesz..ha megszámoltuk az összes csillagot?
Mi lesz..ha már nem minden napunk ragyog?
Mi lesz..ha tüzes szerelmünk már nem lángol?
Mi lesz..ha már nem adunk csókot naponta százszor?
Mi lesz..ha már úgy érzem nem fogod a kezem?
Mi lesz..ha csöndes patakká szelídül a vad szerelem? "

Mi lesz, ha véget érnek öröknek hitt álmok
Egy reggel csak összegyűrt lepedőt találok?
Mi lesz, ha csókod ízét egyszer elfelejtem
És bozontos üstököm nem lesz hova rejt’nem?

Mi lesz, ha az este nem Veled takar be
Ha egyedül fordulok a falhoz sírva be?
Mi lesz, ha szép mosolyod többé sose látom
S nem enyhül hiányod, hiába úgy vágyom?

Mi lesz, ha mindent rideg valóság mos le
S nem ölel se lágyan, se hívón egy karod se?
Mi lesz, ha elengeded gyámoltalan kezem
Elmész és itt hagyod a kérdéseket nekem?

Szavak nélkül tudlak…

Szavak nélkül tudlak,
Elrejtem bánatod,
És semmibe futnak
Útjaink, láthatod.

Kincsed szélbe szórtam,
Porrá lett szerelmünk.
Ó, mily bolond voltam,
Távolodunk, megyünk.

Egy szót csak, kedvesem-
Könnyek fojtogatnak-
De nem szólsz már Te sem:
A hangok maradnak

Szétgurult emléknek
Úgy, mint fűzött gyöngysor.
A napok tovább lépnek,
Lekerül, mi fönt volt.

Kezem megáll talán,
S elbabrál, álmodom…
Egy eltört mozdulatnál,
Mellyel kezed fogom,

S simítom a hajad:
Szemed tisztán néz rám,
Újra hallom szavad
Lehunyt szemmel, némán…

Vágyom

Vágyom illatod, mely hangod selymén száll

Vágyom lépted is, mely vágyam nyomán jár
Vágyom kebled is, mely gömbölydeden ring
Vágyom két szemed, mely reám tekint

Vágyom arcod hevét csillapítani
Vágyom ajkad megint csókra tanítani
Vágyom szavad ízét, mely csodálatos
Vágyom ujjad tízét, összezárni most

Emlék-titkok

Dolgozik az idő, láthatatlan keze
Parány öltésekkel, féltőn varrja be
Szövőszékén a múlt tűnő selyme hull,
Emlékekké foszló darabjait alul

Összetűzi lágyan, hogyha érte jő
Kíváncsi tündérlábakon a jövő,
Szót hintsen ámult, csacsogó bájára,
S első cseppként pottyanjon ruhájára

Felnőtt könnye magját elvetve titkon,
Melyet még nem láthatott, mikor itthon
Anyácska köténye sarkával törölte,
S szeméből a bánat csalogatta csöndbe’

Egy régi édes dallam hangját hallva.
De ez a kis tündér hallani akarja
Kettőnk helyett mindent követelve tudni,
És előle többé nem lehet eldugni...

Nyugalmam nem lelem...

Nyugalmam nem lelem, látod?
Megint egy gyűrött boríték…
Hátoldalán, ha találok
Egy helyet, rákaparni még,

Nem restellném azt a percet
Örök hitszegésből ébredőt,
Mikor megnyerném a kegyelmet
Csak reményem adjon még erőt!

Nem érted, miért hajszoltam,
Nem ismersz, óh, kedves idegen,
A szerelmet oly tébolyultan,
Mire kellett a kín nekem.

Mért’ sebeztem, s sebesültem
Száz édesen súgott szón át
Elsiratva, kimerülten
Várva egy hajnali órát.

Nyugalmam keresem tovább,
Csak a lapok fogynak egyre,
S hajt-hajt felé a szomjú vágy,
Csak ne jöjjön még az este…

életcirkusz

Hogy üvölt a vén porondmester,
Bohócok sírásán túl is hallik
Üss hátára bélyeget:ki gengszter,
Ne jusson ki élve innen addig!

Még a közönség a pénzéért fúj,
Ez lesz ám az igazi jó produkció!
Habár ócskán, elcsépelve zúg
Függöny mögül azért belérúgni jó

Nézzétek, csak üres lett a színpad!
Bohóc gengszterrel tömegbe vegyül,
Mely máshová tolong, és itt hagy:
Törölve a könnyük, s arcuk felderül

Hogyan legyen tovább?

Hogyan legyen tovább? Álmaink ledőlve
Mohos törzseikre korhad már az idő
Ó, hogy hittük: csillag-koronájuk körbe
Áttör jövő felé, mint örömhír-vivő

Egyszer volt: ágaink kapaszkodva nyúltak
Fényt ivott hajlékony, fiatal, szűz lelkünk
S ha felettünk a napok mégis beborultak
Susogva a szép holnapról énekeltünk

Állva éltünk büszkén, favágót nevetve
Delelőre árnyas lombot érlelt törzsünk
Úgy terveztük állva halunk, s nem levetve
Kell a földön még zöld ágainkat törnünk

Odvas, szürke bélünk rágva széjjelhordták
Kérgünket egy szelíd mókus család lakja
Most már békén fekszünk, álmunk messze szórták
Testünk új létre kél: gomba fonalakra...

Arcodra írtak...

Arcodra írtak csendes évek
Mély jeleket hordozol belül
Hová tűntek a sejtelmes fények?
Pilládra néma árnyék vetül...

Kosárba szedett érett gyümölcs:
Asszony öled és a buja vágy
Találkát adott együgyűnek bölcs
Éhesen ment mégis tovább

Két-szívünket az éj egybe
Percekre forraszthatta össze
És bőrt karmolón szeretkezve
Kiáltón lángolt a vágy közte

Szép szemeid szarkalábak járják
A meggyúlt tűz elcsendesült
Szomjú ajkaid hiába várják
Csicsergő madarad végleg elrepült

Szeress, szeress...

Szeress, szeress, álmodj legalább
Dalold, dalold bátran, a kinn rekedtek dalát
Túlélni a fájó nehéz perceket
Egyedül gyötrelem, óh nem is lehet

Szeress, szeress, ölelj legalább
Simogass hangoddal, gyere, gyere hát
Most még szorít, de ha féltőn Reád nézek
Ajkamon meglátod a cseppenő mézet

Szeress, szeress, vagy gyűlölj legalább
És ellépve menj mellettem tovább
Ne szégyelld a csókot, hogy titokban adtad
Egy hangja sem szólt hiába dalodnak

Szeress, szeress, hisz szeretni kell
Mint csecsszopó ajkán tejben fürdő mell
Lágyan, telten, ringva férfiat is nyugtat
Mit míg reggel ébred, soha meg nem unhat

Szeress, szeress, és ha vétkezni kell
Ne gondolj holnapra, egy szóval felelj
Rejtsd el fürtjeimben szárnyas könnyeid
Hidd, hogy együtt húzva, könnyűk terheid

Szeress, szeress, egyszer temetni kell
Álmot, kedvest, a fényt, úgyis sír nyel el
Mire vársz még? Hazudj! Mert az életért
Kevés lesz az igaz, hogyha véget ér…

Elbúcsúzó

Az a lány ott vár még a pesti-dunaparton
Hangját, a halkulót, a hullámokkal hallom
Megtört fényt szemében hűs szívembe zárja
Az elmúlás könnyű, halottszürke fátyla

Elsodornak véle az Érte hullott könnyek
Letörölném, de hiába: újra-újra jönnek
Szerettem Őt, messze van, elérhetetlen
És úgy érzem, nem lesz soha többé velem

Törékeny kezét most magáéba hajtja
Szerelmét az őszi szél fájón dúdolja
Míg a parton tűnődve egyre túlra néz
Szeretném, ha tudná, hogy vállán az a kéz

Együtt reszket Véle, s túl az álmokon
Reá hullott csókom újra álmodom
Ha őze felém fordul, s rajtam megpihen
Tiszta mosolyát nem felejtem, azt hiszem…

Az a lány ott vár még a pesti-dunaparton
Hangját, a halkulót, a hullámokkal hallom
Alakját lassanként köd takarja el
És egy hullám némán a szürke partra ver...

Mit is mondhatnék?

Mit is mondhatnék a legszebb,
Szerelmesen súgott vallomásra?
Kevés az, hogy: nagyon tetszett,
Eztán vonatunk minden állomásra

Fusson be együtt, s úgy pihegjük
Egymásnak: Veled akarom tovább,
Hisz teljes, s végleges szerelmünk,
És repít Hozzád szüntelen a vágy:

Csillagom légy éjjel, őrizz reggelig,
Napomként süss mindig lelkem egén
Míg a napok, órák, percek engedik,
Legyél gyöngyvirágom, és szememben fény...

Mit is mondhatnék? Hisz tisztább
Szavad az áttetsző patakvíznél,
Csobogó, hűs kincsét ajkim’ isszák
S oly fáradt tagomnak, mint a friss szél,

Mely fodrozva hajam, simogatón ölel.
Szemhéjamra csókolja üde tavaszát,
Bódítón hozva a méz illatát közel,
Ha nyitom, puhán harapdálva szám

Lusta nyelvemmel játsz’, s kőröz izgatón
Hogy álmodni sem merek többet…
De tested fölém hajlik, beléremeg valóm,
S mosolyom mosolyodban fürödhet

Mit is mondhatnék? – elfogytak
A szavak árnyékokká lettek,
Amint forró tenyeredbe fogtad,
S testem elpihent melletted

Csendben nyújtózva mormoló
Örökkévaló csillagfényedet
Szeretet-paplanba burkoló
Elveszett-megtalált éveket

Birtokba véve számlálgatnom
S félkönyéken eltűnődve nézni:
Íme, közelemben itt van az az asszony,
Kivel eztán mindig együtt fogok élni

Lapszélre

Én egy szegény megtaposott szív vagyok.

Ígéret van bennem és talán gyalázat,
Viszonoztam a reám szabott vágyat,
S nem mondtam, óh sosem, hogy nem akarok,

Habár tudtam jól: ez csak afféle léha,
Mindenkit kiszolgáló púpos teve,
Jó, jó, ha kell, a szerelem mestere,
De lenne megbízható szerető is néha

Legalább,… s kizárólag engem taposna,
Mert, mint konszolidált férjes asszony,
Én hűségesen, csakis őt választom.
Igaz, aki a gatyákat, s az edényeket mossa,

-Otthon e titok azért kevéssé publikus -
Az is én vagyok, s ha kell, takaros feleség,
De kis tevémnek legyen az is elég,
Ha előtte kivirulok, s húzzon minden „cicus”,

Mert olyat rúgok, hogy elviszik a házat,
S megtudják, de érdekel (?) foguk szívva, hogy:
Én egy szegény megtaposott szív vagyok,
Ígéret van bennem és talán gyalázat (…)


/e kis közjáték a meglódult fantázia kétes mellékterméke csupán.
Személyekkel, helyzetekkel egyezése a puszta véletlen játéka/

Lélek-szakadás

Hát így fáj a lélek, ha nem szólhat a szó?
Lehet-e búcsúzni, ha dallal hív a jó?
Mikor értem nyúlnak váró, gyöngéd kezek
S szép pillantásodba belé feledkezek

Lehet-e akkor némán tovább lépni?
Vagy csak szívem játszik, ki oly forrón érzi
Láthatatlan könnyek padlón koppanását
A viszont-érző lelkek csöndes áradását

Nem nyílik-e belül rózsa utoljára?
S ha kezem viszont nyújtom, mely kezednek párja
Elengedsz-e majd seb nélkül magadtól
Mikor elúszik végleg kis hajóm a parttól…?