Csak a szokásos…

Zaj van az utcán, és sok galamb.
Villamosok rohannak egymásnak
valószínűtlen felhőhátterek ölén,
és vasfogak a földben mind mélyebbre ásnak.

És képződik az ige a városlakó ajkán,
mert élni nem való kort zúdított rá
a tisztességtelenül mindig gazdag javára
pártos holt idő. Cipő, s gyomor kell csak hozzá.

Az ám, de ott él a nyomorult is, kit nem érdekel,
bedőlt taligáján tegnap-romot tol hiába,
kezében nincs van, meg egy üveg rizling, feledni,
s kéregetni szorgos keze-lába meg nem állna.

Múlt-rózsát osztanak a Szabadság téren,
a Szentháromságon meg ostyás hitet,
de ki ad boldogabb jövőt a magyarnak,
ha öröksége ma nem kell senkinek?

Testrészeikből húst sütnek a népnek,
egynek talpát csiklandozva, hogy vetkőzzön:
előbb ingét, gatyáját, jó modorát egyben,
aztán mindenét is viszi a bőrére éhező szörny.

Csak a koldus muzsikus áll privát szobában,
intésre vár, hogy kezdje, abbahagyja-e?
A virágok pedig mind leszakításra érnek,
és csak mennek-mennek a vad buldózerek.

Anzix

Még csak negyven éves múltam alig.
Amatőröknek írogattam eddig szép reménnyel,
Amatőr szemmel is csapnivaló
Rossz, hazug és főleg olyan semmiről
Sem igazán szóló (bár igazán megküzdött)
Versszerűeket, vagy inkább szerkezeteket.

Egy másik Verssel kezdődött, ami igazi volt.
Most már hiába sírtok, nevettek, sőt
Könyörögtök is, nem mehetek vissza.
Habár Budapest fölött ugyanolyan, szürke,
Nehéz esőfelhők lógnak, látjátok ti is,
Mégis nektek fal az, ami nekem ablak.

Különben is, inkább bontsátok le a falat!
Most egy moziban ülök, ahol kivételesen
Jó filmet nézek: Józsefváros fényei (dokumentumfilm)
Meztelenül vágyakozó romlott tűzfalak
Siratják elveszített fiatalságukat és a takarót.
Melósok csinálnak valamit (vagy csak úgy tesznek)

A tövükben lapu és csalán nődögél szépen,
Biztosan. Kedd van, és piszkosan, szurkál,
Hűvösen esik a felbontott kockakőre.
Itt örök felújítás folyik: "gyalogos forgalom
A túlodalon", "építési terület", nem látni sehol
Egy árva lelket, csak a sárba megragadt gépet.

Nincs heppiend, nincs vége, kijövök álmodni.
Autót veszek olcsó frankhitelre, és boldogan járom
A tiszta, símatükrű utcákat. Hosszú kirándulásokat
Teszek, mert megéri, bár mehetnék a biztonságos
Tömegközlekedéssel is a sok kedves utassal,
Akik halkan, udvariasan hellyel kínálnak.

Mosolyog a boltos, őszintén és kérdené, hogy segítsen.
És a hentestől sem félek, ha nem egybe-szeletbe kérek.
Cseng-bong az aprópénz, fölösleges váltani.
Kipihenten érkezem tágas otthonomba, haza,
Mert jövőm nyugodt és elrendezett, amilyen a tegnap.

Azért az álom nem ragad magával végleg. Kár.
Már a ligetben is büdös van az autók miatt,
Végig állnak a Rákóczi úton. Metróra szállok,
Elmegyek vele a Parlamentig, ott vet a felszínre.
Attilát kiültették feljebb a gyepre gondolkodni, meg nézni.
Mellé állok, meglátjuk, mikor érkezik a dinnyehéj…

Elnyel hát valami verem…

Nincs több dolgom itt nélkületek,
Szükségetek sincs már énrám, lehet.
Hazamegyek hát a névtelen porba,
Vagy tűzzel égető, kín ízű pokolba.

Ez nem vers, skandálni való strófa,
Zsákútból nem tudok kijönni mióta.
Változni rest, erősnek gyenge lettem,
Az idő elmúlt, az ég bezárt felettem,

De legalább igaz, hű tükör a sor,
Vállalom, jellemem messze elsodort,
Némán éltem, vége sem lesz a dalnak,
Hisz úgysem volna, ki meghallgat!

Csak a világot hagyom el, mi elfeled,
Csak a csengőszót, mire reggel felkelek,
Csak társamnak választott hűséges párom,
Csak gyermekeim, kikre úgy vágyom!

Hazamegyek a csillagéjű, örök sehova,
Hol egyforma lesz mindig és a soha,
És mindegy, hogy sötét, vagy áradó fényözön,
Hogy lehettem, kik szerettetek, köszönöm.