Hegygerincnek csúcsán, ott emeld fel lábod!
Széles utcán járva hiába próbálod,
Nem járdáról lépve lehet megtanulni.
Szédülve lenézni, s vitorlázva hullni,
Rádőlve a szélre széttárt két-karoddal:
Nincs visszaút, tudod, s feltörő daloddal
Megreszkettetheted az alvó, szürke várost
Indulj, kelj fel! Hagyd itt azt a puha vánkost
Legyél ma az őrült Te – csak gondolatban!-
Fürdesd meg a Napot csillámló habokban
Állíts fejre tornyot, akassz le csillagot,
És mosolyogj, ha hallod: „ mily kicsinyke vagyok”
Álmodd még az álmod, ne ébredj, kislegény!
Pálcád suhogtassad, és most ne légy szerény
Húzd deresre urad, hadd bömböljön váltig
Mindent szabad annak, ki szavakkal játszik.